Még tovább csúsztatták a METÁR bevezetését

A jelenlegi napelemes visszatáplálási rendszer (KÁT) cseréje már régen meg kellett volna, hogy történjen. Európa szinte minden országában létezik ez a bizonyos zöld energiatermelést segítő rendszer, kivéve Magyarországot.
A rendszer lényege arról szól, hogy el kell venni a támogatás egy részét a gázt (vagy szenet) égető erőművektől, és odaadni azoknak, akik környezetszennyezés nélkül termelik meg az elektromos áramot.
Az első határidő 2011 január 1 volt, ez csúszott először 2012 január 1-re, onnan 2012 nyarára, a mostani határidő pedig 2013 január 1. Bencsik János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára legutóbbi nyilatkozata szerint.
Ennek következtében 2012-ben 10-11 GWh-val kevesebb zöld áramot termel Magyarország viszont 9500 tonnával több szén-dioxidot bocsájt ki. (A MANAP információi szerint.)
Emiatt kb. 500 munkahely nem jön létre, és 7-8 milliárd Ft forgalom esik ki a szektor cégeitől.
Ez különösen amiatt fájdalmas, mert 2011-ben gyakorlatilag 0 volt a támogatás a napelemes rendszerek telepítésére, az új tervek szerint pedig a lakossági és kisvállalkozási méretű rendszerek a jövőben teljesen kimaradnak a támogatásokból.

Termeljünk földgázt napelemmel

Elképesztő őrültségnek hangzik, de egy napelemes cég már be is adta a szabadalmat, mely megújuló természetes gázt állít elő napfényből, vízből és szén-dioxidból.
Ez a természetes gáz egy tiszta metán gáz, ami közvetlenül helyettesíti a jelenleg széles körben használt természetes földgázt. Magától értetődően elhagyva a fúrás, tisztítás, környezetszennyezés, csővezeték, co2 kibocsájtás problémáit.
A módszer a fotoszintézist vette alapul, melynek segítségével a növények a nap energiáját hasznosítják, hogy a levegőben található co2-ot megkössék. A HyperSolar egy olyan újfajta nanorészecske rendszert fejlesztett ki, mely a vízből az hidrogént segít leválasztani. Ezt a hidrogént különböző reakciókkal később a szén-dioxiddal reagáltatják, és így metánt hoznak létre, ami a földgáz elsődleges komponense.
A cég ügyvezető igazgatója, Tim Young szerint 2035-re a világ túllép a szén felhasználásán, és a következő energiahordozó a természetes gáz lesz.
A gáz előállítása folyamatosan zajlik amikor süt a nap, és ugyanúgy tárolható, felhalmozható mint a jelenlegi hagyományos földgáz. Pl. erőműben, gyárban, járműben…
A jelenlegi föld alól kinyert elfogyó gázból így lesz a föld felett nyert kifogyhatatlan gáz.

A befektetők napelem parkot vesznek

A ForVEI befektető cég két újabb napelem parkot vásárolt a korábbi szintén napelemes befektetései mellé.
Ennek a két Olaszországban, Piedmont tartományban található parknak az össz teljesítménye 7,93WM, és a befektetés értéke 33 millió euró volt.
Ezzel a két működő napelem parkkal bővítették a már jelenleg is tulajdonukban levő másik három parkot tartalmazó profiljukat. Azok a napelem telepítések Tortonában és Alessandriában találhatók, és értékük 55 millió euró volt.
A szeptemberben lezajlott értékesítést az Intesa Sanpaolo finanszírozta és ez volt eddig a legnagyobb lízing szerződés egy olasz banknak a napelemes iparágban.
A kivitelezővel (OPDE Group) további befektetéseket terveznek nem csak olaszországban, de spanyolországban is.

Napelemből lettek multimilliomosok

Mit tehet egy elnéptelenedő falu vezetője? Napelemet telepít!
Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, de már van rá működő példa.
Az egész úgy kezdődött mint egy mese: Volt egy kis falu, Wildpoldsried bajorországban, ahol nagy volt a munkanálküliség, és kezdett a falu elnéptelenedni. Fenn kellett tartani a falu intézményeit, munkát kellett találni a lakóknak, valamilyen lehetőséggel pedig meg kellett fordítani a falu megszűnését.
A polgármester, Arno Zengerle vezetésével 1999-ben céget alapítottak, összeadták megtakarításaikat, hitelt vettek fel és felépítettek két szélerőművet. Sikerült kihasználniuk egy bajorországi pályázatot is, mely a szélgenerátorok tesztelését vissza nem térítendő támogatással segítette.
A következő céget 2001-ben alapították, -szintén összedobva a pénzüket- és vettek még két szélgenerátort. Ez a folyamat jelenleg ott tart, hogy most 7 szélturbinájuk van, melyek összteljesítménye 12MW. Azért, hogy a folyamat ne szakadjon meg, már a következő kettőt is megrendelték.
Mivel a zöldenergia már bizonyított számukra, kerestek egy következő területet. Az első biogáz-erőművüket egy tejgazdaságban indították be, de ebből is már négy működik, összesen 3,2MW teljesítménnyel. Egy ötödik pedig éppen épül. Talán mondanom sem kell, hogy erre is összedobták a pénzüket.
Mivel ez a terület is bejött, belevágtak a következő lehetőségbe. Utólag kiderült, hogy ez a lépés, a napelemek telepítése hozta nekik a legnagyobb hasznot. Jelenleg a település 190 épületén található napelem, összteljesítményük 3,9MW.
Mivel németországban működik a feed-in-tariff, a megtermelt energiáért fizet a helyi “elektromos művek”. A jelenlegi gazdasági helyzetben többen még hitelt is felvettek, hogy a házukra napelemet telepíthessenek. Mivel Németországban a zöld energiát kiszámítható módon 20 évre rögzített tarifával vásárolják a termelőktől, emiatt nem csak kiszámítható haszna van egy ilyen befektetésnek, de a bankok is könnyen adnak rá hitelt.
Az új közösségi házukat már eleve úgy építtették fel, hogy a régi olajkazán helyett távhőközpont található az alagsorában, mely pellettel működik. A környezettudatosság miatt azt is helyben, a környező erdők adta lehetőséggel élve állítják elő.
A házaik passzívházak, energiatakarékos háztartási készülékekkel. Szelektíven gyűjtik a hulladékot melyet vagy a saját kertjükben vagy a központi komposztálóban dolgozzák fel.
Következő ötleteik is illeszkednek ebbe az irányvonalba, mert LED-es közvilágítást és a távfűtés kiterjesztését tervezik.
Ma már inkább az a gondjuk, hogy a visszatáplált áram után járó évi négymillió euró nyereséget mire költsék.
Mivel ez természetesen kellemesebb feladat, pár eredmény -a teljesség igénye nélkül- már látszik is:
Kilenc közösségi létesítményt avattak fel, pl. iskolát, fitness termet, faluházat, van a falunak saját árvíz elleni védműje, ökológiai szennyvízülepítője. Épül egy szállodájuk, mely a helyi zöld csoda miatt érkező turistákat fogadja. Külön fontos megemlíteni, hogy gyakorlatilag nincs náluk munkanélküliség.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Gratulálunk! Már csak az érdekelne, hogy mikor tudunk Magyarországról is ilyen hírről beszámolni?

Lopásbiztos napelem rendszer

Egy Tenesol nevű cég a növekvő napelem panel lopások száma miatt felhasználta a 28 éves tapasztalatát és kifejlesztett egy lopásbiztos tartószerkezet rendszert.
A rendszer önroncsoló csavarokkal és hegesztett rozsdamentes acél szerkezetekkel és beton rögzítésekkel készül, és emiatt jelenleg az iparág legbiztonságosabb szerkezetei közé tartozik.
A S-TE Sun Guard-nak nevezett rendszer célja, hogy a vidéki és hálózatfüggetlen sziget üzemű rendszerek túléljék az általuk tartott és védett napelem rendszereket és érintetlenek maradjanak több mint 25 évig. Ellenállnak akár 150 km/h erejű szélnek és a rozsdának még tengeri környezetben is.
A beton és az önroncsoló csavarok használata miatt a panelek csak a szerkezetről való levágással távolíthatók el. Ez ellen viszont egy távoli monitorozó rendszer véd, mely az operátort figyelmezteti, ha a paneleket babrálják.
Ezen kívül a napelem rendszer elkerítése és saját árama által ellátott megfigyelő rendszer egészítheti ki a védelmet.
A napelem rendszer védelme ugyanis a befektetés védelme, jegyezte meg Benoit Rolland, a Tenesol vezérigazgatója.

Napelemmel szerelik fel a zambiai gyerekeket

Egy napelemes cég, a Sungevity összefogott az Empowered by Light nonprofit szervezettel, hogy a hátrányos helyzetű zambiai közösségek életét a megújuló energiával jobbá tegyék.

Minden USA-ban telepített lakossági napelemes rendszerért egy napelemes KIT-et adnak a szűkölködő zambiai iskoláknak.
Ez a Lemnis Lighting gyártmányú Pharox napelemes készlet újrafelhasználható csomagolásban egy hármas LED lámpa csomagot, napelemet és egy USB csatlakozót tartalmaz mobil eszközök töltésére.

Jelenleg sok zambiainak nincs világítása és a veszélyes és mérgező kerozin lámpákra kell bízniuk magukat. A zambiaik kerozinos lámpáinak napelemes lámpákkal való kicserélése a fosszilis energiahodozók elhagyásán túl a környezet és az állampolgárok egészségének fejlesztésében is segít.

Danny Kennedy, a Sungevity elnöke szerint: A napelemes világítás egy fenntartható módszer a gyerekek világának felvirágoztatására. A program lehetővé teszi számunkra, hogy ellássunk közösségeket olyan alternatív energiával, mely ellátja mindennapi szükségleteiket és jövendő vágyaikat. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy lecsökkentsük ökológiai lábnyomunkat és globálisan egészségesebb és biztonságosabb legyen az élet.
A program október 20-án indult Los Angelesben és része a “Napenergiát mindenkinek” programnak, melynek célja, hogy a földrajzi helytől függetlenül mindenki részesülhessen a napenergia hasznából.

Napelem terén Bulgária lesz a világelső?

Napelemgyártásban és napelempark telepítésben is minden jel erre mutat.

A napenergia potenciál egyébként is nagyon magas Bulgáriában, kb. megegyezik észak-spanyolországéval, és kb. 10-15%-al meghaladja Németországét.
Jelenleg a külföldi befektetők versengenek, hogy az Európai Unió és a Bolgár állam által támogatott hatalmas növekedésből részesedhessenek.
2011 október 27-28-án egy Szófiai konferencián 90 állami tisztségviselő, napelem park tulajdonos és fejlesztő részvételével vitatták meg milyen szabályok, befektetési lehetőségek és technológiák szükségesek, hogy a Bolgár napelem iparág fejlesztését segítsék.
A témák egy része külföldi cégek országba lépésének és napelem projektek létesítésének szabályozásáról szólt.
Az előadók között volt biztosítással és finanszírozással foglalkozó cég vezetője is, aki a jelenlegi gazdasági lehetőségek mellett a napenergia elterjedési lehetőségeiről és megtérüléséről tartott előadást.

Új egyesület segíti a megújuló energia terjedését

Az egyesület neve: Magyar Megújuló Energia Platform.
Tagjai:

  • MANAP Iparági Egyesület
  • Magyar Szolár Szövetség
  • Magyar Biogáz Egyesület,
  • Magyar Biomassza Szövetség
  • Magyar Bioüzemanyag Szövetség
  • Magyar Geotermális Egyesület
  • Magyar Hőszivattyú Szövetség
  • Magyar Szélenergia Társaság
  • Magyar Termálenergia Társaság
  • Regionális Energiagazdasági Kutatóintézet

A platform elnökévé Glattfelder Bélát választották az alakuló ülésen.
Az egyesület célja, hogy segítse hazánkban a megújuló energia terjedését. Ennek szerves részeként kapcsolatokat építenek ki a jogszabályok előkészítésében részt vevőkkel, a minisztériumokkal, kiemelten a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.
Későbbiekben a kormány terveiben szereplő, még létrehozásra váró Megújuló Energia Tanács szakmai oldalát is adhatja a Platform. A lehetséges kereteken belül a klímavédelemmel, energiatakarékossággal, energiahatékonysággal és a megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos magyar és európai jogalkotásnak, jogszabályok létrehozásának, pályázatok előkészítésének, kiírásának és kiértékelésének támogatása is célja az egyesületnek.
A platform közleményében felhívja a figyelmet, hogy a megújuló energia terjedéséhez az államnak nagyobb szerepet kellene vállalni és jó példával elöl kellene járni. Ennek a szerepvállalásnak és támogatásnak egyik legfontosabb eleme a már régóta várt villamos energia (pl. napelem) kötelező átvételéről szóló szabályozás (METÁR) megalkotása.
Mint korábbi híreinkben is jeleztük, a gazdasági válságból való kilábalás, fejlődés és munkahelyteremtés egyik segítője lehet a megújuló energia szélesebb körű használata. A megújuló energia szélesebb körű elterjedésével ezen kívül a jelenlegi nagy arányű energiafüggőségünk is csökkenthető lenne.

Az ipar legnagyobb munkahelyteremtője a megújuló energia

A Reuters Zöldekről szóló cikkében szerepel ez a megállapítás.
A Zöldek felemelkedésének bemutatása azzal a -ma már bizonyítottan hamis- általánosítással kezdődik, mely szerint ha minden jól megy, beszélhetünk a zölddé válásról, de ha növekedés vagy munkahelyek kerülnek szóba, nem rájuk van szükség.
Konkrétan most a valamikori Kelet-Németország területén a hagyományos iparban kevesebb munkahely születik, mint a megújuló energiákkal foglalkozó iparban. Ez még a Bundestagban helyet foglaló Zöldek társelnöke szerint is tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ma ez az iparág viszi előre a világot.

45%-ot nő a német megújuló energia 2012 és 2016 között

Németországban elkészültek a következő évekre vonatkozó előrejelzések a villamos energia rendszer változásairól, a kiöregedő és az új kapacitások létrejöttéről.
Eszerint az előrejelzés szerint a zöld kapacitások 43,6 %-os növekedése várható, a zöldáram termelés (pl. napelem, szélerőmű…) 47,3 %-ot bővül.
A végeredmény az, hogy a jelenlegi 65,4 GW-ról a zöld kapacitás 93,9 GW-ra nő! Maga a megtermelt villamos energia előrejelzése 2012-ben 113,5 GWh (gigawattóra), 2016-ban 167,2 GWh. A növekedéshez felhasznált támogatás 18-ról 23,6 milliárd euróra nő.