Chikán Attila, az Alteo csoport vezérigazgatója nyilatkozata szerint egy néhány toronyból álló szélerőmű parkot vásárolnak a közeljövőben. Ennek helyszíne várhatóan Magyarország lesz, de a naperőműpark helyszíne már külföld lesz, egy eddig még nem megnevezett közép-európai ország.
A fejlesztés anyagi hátterét kötvénykibocsájtással teremtik meg.
Felvetődik a kérdés, hogy ha Magyarországon is működne a visszatáplálási tarifa, a feed-in tariff, akkor ez a beruházás akkor is külföldön valósulna meg?
Ezzel nem csak a befektetés maradna az országban, de munkahelyek is létrejönnének és az energiafüggőségünk is csökkenne.
Sajnos azonban a rendszer bevezetése az előzetes tervek, azaz 2011 január 1 helyett jelenleg 2012 nyarára várható leghamarabb.
Kína a napelemekben közelíti amerikát
A modul és rendszerárak esése jelentősen javították a napelemes megtérülés arányait és így robbanásszerű projektfejlesztéshez vezetett kínában.
A Solarbuzz kínai jelentése szerint a nem-lakossági, folyamatban levő napelemes projektek magyságrendje 16 GW-ra nő október végére. A kivitelezett, kivitelezés közben levő és előtt álló projektek száma 1104!
Ezen projektek 29 tartományban találhatók, melyek közül a vezetők: Qinghai, Gansu, Ningxia, és Belső Mongólia.
A jelentés szerint 2011-ben 195 projekt készül el összesen 1,8 GW teljesítménnyel. Ez a mennyiség közel van az USA-ban ugyanezen idő alatt telepített napelem erőművek teljesítményéhez.
A Qinghai 930 programnak és az országosan egyesített visszatáplálási tarifának (feed-in tariff) köszönhetően a telepítések 54%-a az észak-nyugati régióban jön létre.
A 2011-es telepítésekből közel 1 GW-ért a hét legnagyobb csoport felelős, melyekből hat állami tulajdonú.
A visszatáplálási tarifák 2011-2012-ban annyira alacsonyak, hogy csak a legnagyobb besugárzású helyeken volt érdemes telepíteni a rendszereket. A rendszerek árai azonban 2011-ben akkorát zuhantak, hogy jelenleg már máshol is jövedelemtermelő a telepítés. A rendszerek árcsökkenését és a támogatásokat alapul véve a következő negyedévekben jelentős növekedés várható az épületekre szerelt napelem parkokban. Jelenleg ez még csak a telepítések 10%-a, de ahogy az árak csökkennek a saját háztatási vagy ipari felhasználásra előállított áram egyre gazdaságosabbá válik.
A Facebook is a napenergia mellett áll
A Facebook új Menlo Parki egyetemére vegyes működésű napenergiát hasznosító rendszert telepítenek.
A vegyes, elektromos áramos (napelem) és meleg vizet is előállító (napkollektor) rendszert a felújított fitness center tetejére telepítették. Ezt a negyed négyzetkilométeres frissen felújított Menlo Parki területet az Oracle-től vásárolták és decemberben költöznek át a jelenlegi központjukból Palo Alto-ból.
A 24 modulból álló rendszer 60 kW kombinált elektromos és thermál energiát ad le, és helyettesíti a fitness center földgáz fogyasztásának 60%-át, és az elektromos igény egy részét.
A rendszer megtérülését öt éven belülire becsülik.
A növekedés: 54 MW-ról 9 GW-ra!
Ez az elképesztő növekedés Indiában várható a napelem piacon 2010-től 2016-ig a GTM Research legújabb tanulmánya alapján.
Egyszerre több ösztönzője is van ennek a fejlődésnek: nemzeti program, állami támogatás, külföldi cégek országba lépése.
A több mint 100 oldalas jelentés végigelemzi a piac erejét, lendületét, lehetőségeit, gyártási és technológiai helyzetét. Ezután rámutat a lehetőségekre, időkeretekre, és az ipar vezetőinek nehézségeire az indiai lehetőségek kihasználásában.
2010 végére összesen 54 MW hálózatra kapcsolt napelem teljesítménye volt indiának. A visszatáplálási tarifának köszönhetően azonban 2011 végére hatszorozódás várható a telepítésben, így elérik a 365 MW, 2012 végére pedig az 1100 MW teljesítményt.
A jelentés vezető szerzője és egyben a BRIDGE TO INDIA ügyvezetője, Dr. Tobias Engelmeier meg is fogalmazta: “A napenergia a következő 10 évben jelentősen nőni fog Indiában.”
A fejlődést a növekvő energiaigény és a hagyományos energiaárak növekedése és a napelemek árának csökkenése is gerjeszti.
Az elsődleges akadály a fejlődés előtt a finanszírozás nehézsége, ugyanis a bankok még nem készültek elő erre az iparágra, de ez a nagyarányú fejlődés előbb-utóbb őket is megnyitja erre az ígéretes piacra.
Németországban épül Európa legnagyobb napelem parkja
A park helyszíne Brandenburg-Briest, a kivitelezője pedig a Q-Cells. A park 2011 végére készül el, a kivitelezés ideje nyolc hét, az összesített teljesítmény pedig 91MW.
A projekt három részből áll, az első rész, mely 31MW teljesítményű lesz, már október közepe óta épül a Briest-Havelsee negyedben. A másik kettő, már épülő rész, Brandenburg-Briest West és Brandenburg-Briest Ost összteljesítménye pedig 60 MW lesz.
A rendszer érdekessége, hogy egy 200 hektáros valamikori katonai bázis területén épül fel.
Próbaüzem az újszilvási napelem erőműben
Már megy a próbaüzem Magyarország legnagyobb napelemparkjában, a 400 kW névleges csúcsteljesítményű újszilvási napelemes parkban. Egy hónapos próbaüzem után kötik véglegesen az energiahálózatra.
A rendszer egy technikailag ritkán látható, napkövető mechanizmussal működik. Ennek lényege, hogy a panelek forgatható szerkezetekre kerülnek rögzítésre, melyet egy érzékelőkkel és elektromos motorokkal felszerelt rendszer folyamatosan a nap felé forgat.
A rendszer összköltsége 618 millió Ft volt, ebből uniós támogatásként (KEOP) 432 milló Ft-ot nyertek, 185 millió Ft-ot saját erőből kellett hozzátenniük. Ezt végül hitelfelvétellel oldották meg.
A tervek szerint a napelem park a község közintézményeinek és közvilágításának a teljes energiaigényét megtermeli. Számításaik szerint a rendszer megtérülési ideje kb. 10 év lesz.
A rendszer telepítésével ez a 2800 fős település úttörő szerepet vállalt fel és példát mutat a környezetbarát megújuló energia előállításával.
A választásokat is befolyásolhatja a napenergia támogatása
Egy friss felmérés szerint az amerikaiak 90%-a több napenergiát szeretne. Ennek eredménye segíthet, hogy átirányítsák a törvényhozóktól a fogyasztók elvárásai felé a hangsúlyt.
A felmérést egy független cég, a Kelton Research kutatóintézet végezte. Ha ennek a 90%-nak a véleménye még nem elég motiváló, akkor itt egy másik adat: 10-ből 8 ember szerint a szövetségi kormánynak támogatni kellene a napenergiás termelést, és a napelemeknek támogatást kellene adni.
Külön is érdekes, hogy ez az igény pártfüggetlenül jelentkezik. A térfél közepén helyezkedik el a legszélesebb támogatottság, és ennek különösen most lehet nagy jelentősége mert az USA a következő 12 hónapban általános választásra készül.
A napenergia ipar természetes, hogy kihasználja a felmérés eredményeit, hogy a kongresszus kiterjessze a rendkívül népszerű 1603-as paragrafust hitel és adókedvezményekkel, és így munkahelyek jöjjenek létre és terjeszkedjen a napenergia ipar.
Pár kérdés a felmérésből, és a válaszok:
1. Ha Ön lenne döntéshozó az energiapolitikában és dönthetne, milyen energiaforrást támogat, mit választana?
39% – Napenergia
21% – Földgáz
12% – Szél
9% – Atomenergia
3% – Szén
2. Milyen fontos az USA számára, hogy fejlessze a napenergiát?
89% szerint “Rendkívül fontos” vagy “Fontos”. A függetlenek 90%-a, republikánusok 80%-a, a demokraták 94%-a egyetértett ezzel az állítással.
3. Ön szerint mennyire fontos, hogy a szövetségi kormány támogassa a saját napenergiás gyártást?
82% szerint “Rendkívül fontos” vagy “Fontos”. A független szavazók többsége, 51%-a szerint “Rendkívül fontos”!
4. Valószínűbb-e, hogy megvásárolna valamilyen terméket, ha tudná, hogy napenergia felhasználásával állították elő?
Az amerikaiak többsége, 51% válaszolta, hogy akkor valószínűbb, hogy megvásárolná. A kulcsfontosságú 18-44 életkorú vásárlók 61%-a válaszolta a “Valószínűbb”-et.
5. Mi nyugtalanítja, a napenergia választásával kapcsolatban?
48% – Ár
25% – Megbízhatóság
9% – Bizonytalan a hasznosságot illetően
3% – Esztétikusság
6. A kormány támogatást, garanciákat és adókedvezményt ad a hagyományos energiahordozóknak, mint pl. olaj, földgáz, szén. Valószínű, hogy adna hasonló támogatást a napenergiának?
82% – “Nagyon valószínű” vagy “Valószínű”. A republikánusok 72%-a, a demokraták 87%-a, a függetlenek 82%-a támogatna állami befektetéseket ezen a területen.
Pannonhalma egyre zöldebb
Az apátság az első nagy lépést három éve tette meg, akkor állították üzembe a biomassza erőművet, ezt pedig egy idén létesített napelem erőművel koronázták meg.
A létesítés mellett nem csak gazdasági okok szóltak, de kiemelten erkölcsi okok is. Pottyondi Ákos a főapátság gyógynövénykertjének vezetője szerint kötelesek vagyunk úgy gondolkodni, hogy megőrizzük a teremtett világ értékeit.
Üzembe helyeztek egy gázmotoros kapcsolt energiatermelő berendezést is, mely az áramigény 80%-át, és a hulladékhő hasznosításával a használati meleg víz 100%-át megtermeli, ezzel évente 26 millió Ft-ot takarítanak meg. A beruházás költsége 48 millió Ft volt, ennek felét uniós (KEOP) támogatásból szerezték, és így a megtérülés ideje 7 év lesz.
A biomassza erőmű alapanyagát részben (15-20%) az apátság területén termelődő anyagok, részben a Kisalföldi Erdőgazdaság fakitermeléskor keletkező vágási hulladékai adják. Az ebből keletkező hamut pedig a természeti körforgás fenntartása érdekében visszajuttatják a talajba.
Ennek, a magyarországon páratlan fűtőrendszernek a beruházási költsége 366 millió Ft volt, melyet szintén 50%-ban uniós forrásból (KEOP) fedeztek. Csak ennek a berendezésnek köszönhetően az apátság gázfogyasztása a korábbi érték harmadára csökkent.
Az idén kivitelezett napelem rendszer, mely részben a biomassza erőmű, a Viator étterem és a Borbár tetején található, 400 m2 napelemet tartalmaz. Ennek a beruházásnak a költsége 71 millió Ft volt, és az elektromos idény 10%-át fedezi. Ez egyenlő 30 családi ház elektromos energia fogyasztásával.
Forrás: ingatlanmenedzser.hu
Új ötlet a napenergia hatékonyabb hasznosítására
A jelenlegi napelem cellák hatékonyságának javítása folyamatosan zajlik. Ennek a fejlesztésnek egy másféle megközelítését mutatta be a Kaliforniai Műszaki Intézetnél McCormick professzor.
Észrevétele szerint a napelem csak annyira hatékony, amennyi fényt tud begyűjteni. A napelemet érő fénymennyiségnek fizikai méretkorlátai vannak. A kérdés az, hogy a napelemre eső fény milyen hullámhosszú tartományát hasznosítjuk? Jelenleg sajnos csak egy kis szeletét. Ez azonnal adja a lehetőséget. A fény ugyanis nem olyan mint a lézer, ahol szinte minden energia egy adott hullámhosszaban jelenik meg, hanem az ultraibolyától a közeli infravörösig nagyon széles ez a tartomány.
Két szokatlan anyag, fém és szilícium-dioxid felhasználásával nanoméretű trapéz alakú rácsszerkezetet alakítottak ki. A két anyag önmagában nem nyeli el a fényt, nanoméretben együttműködve viszont nagyon magas a fényelnyelő hatásuk.
A szerkezet kialakításának célja pedig optikai rezonancia kialakítása, melynek segítségével a fény több időt “tölt el” az anyagban ezzel elősegítve a széles frekvenciatartományú elnyelődést.
Még egy előnye a szerkezetnek, hogy nagyobb szögből képes elnyelni a fényt (nem irányérzékeny), emiatt a nap természetes mozgására nem érzékeny.
A jelenlegi megoldás még nem alkalmas közvetlenül a napelemes hasznosításra ugyanis a szilícium dioxid nem elektromos árammá, hanem hővé alakítja az elnyelt energiát. A nanoszerkezet későbbi fejlesztésének iránya, hogy ugyanezt a megoldást napcellák felületén alkalmazzák.
Ha ez sikerül, akkor várhatólag vékonyabb, olcsóbb és hatékonyabb napelemeket lehet előállítani.
Tetőbérlés napelemeknek
Vannak olyan energia cégek, melyek akár még bérelnek is tetőfelületet, közösségi és ipari földterületet, csak telepíthessenek napelem parkokat. Az egyik ilyen cég a Dominion Virginia Power.
A több éves program tervei szerint 6000 ház ellátását fogják biztosítani az így telepített panelekkel.
Természetesen először meg kellett vizsgálniuk, hogy a közösségi méretű és központú napelem rendszereket hogyan tudják beintegrálni a jelenlegi energiaelosztó rendszerbe. Miután ez megtörtént, nem csak szélesebb bázison áll az energiatermelés, és így csökken egy-egy energiaforrástól való függőség, de ezzel nő a megújuló energia részaránya is. Hosszabb távon pedig ez mindenképpen a közösség érdekeit szolgálja.
A helyszínek egy része már kiválasztásra került, állami hivatalok, iskolák, közösségi és nonprofit szervezetek formájában, de a cég 30-50 telepítési helyszínt tervez minden szolgáltatási területén.
A résztvevők díjazást kapnak a napelemek számára bérbeadott területért. Ezek kívül minden helyszín aktuális energiatermelését interneten is követhetővé teszik, és évente erről külön közzéteszik a jelentésüket.
Tervezik, hogy az ettől a bérlettől független privát tulajdonú napelemekkel termelt áramot is új, emelt tarifával veszik át.