2014-ben Kína új napelem energia bővülése 14GW
Kína 2014-ben 14GW új napelem bővüléssel számol.
Kína frissítette és megerősítette célját, hogy 2014-re országosan elérjék a 14GW frissen telepített napelem erőmű teljesítményt a jelenlegi 10GW célról, amit még januárban tűzött ki az Állami Energiahivatal.
Deutsche Bank jelentése szerint szerdán a Kínai Nemzeti Energia Hivatal nyilatkozatot tett közzé a honlapján. Ebben feltárták az ösztönzőkre jogosult napelem kapacitás új értékét, melyből 6GW a napelem erőmű, 8GW a szétosztott termelésű.
Minden tartomány számára kvótákat határoztak meg, a régiós kvótát meghaladó projektek pedig nem fognak támogatást kapni a közlemény szerint. A Deutsche Bank jelentése szerint a keleti tartományok, Shandong, Jiangsu és Zhejiang kapták a legmagasabb kvótát, egyenként 1.2GW-ot. Ha a hálózat nem tudja befogadni a termelt energiát, a hivatal csökkentheti a kvótákat.
Reális és elérhető Kína új célja?
Az új cél összhangban van sok elemző előrejelzésével, miután a 2013-as rekord napelemes évben Kína 12GW napelem termeléssel bővítette kapacitását, így 2013-ban megduplázta a napelemes energiatermelés értékét. Ezt megelőzően nem volt egyetlen ország sem amelyik több mint 8GW napelem termeléssel bővült egy év alatt.
„A 2013-as adatok mutatják a kínai piac elképesztő méretét, most az alvó sárkány felébredt.” mondta Jenny Chase, a BNEF vezető napenergia elemzője egy sajtóközleményben januárban. „A napelemeket egyre olcsóbb és egyszerűbb telepíteni, és a kínai kormányt ugyanúgy meglepte, mint az európai kormányokat, hogy az ösztönzőkre válaszul milyen gyorsan lehet telepíteni.”
Távlati célok között ezt is megtartva Kína új energiatermelő kapacitásait összesen több mint 100GW-al növelte 2013-ban. Ez a mennyiség a BNEF szerint nagyobb, mint az Egyesült Királyság vagy Dél-Korea teljes villamosenergia-kapacitása. És míg a szén továbbra is Kína fő energiaforrása, tavaly 39.7GW új telepítéssel, a második legnagyobb növekedés a vízenergia 30.5GW-al 2013-ban, míg a szélenergia 14.1GW-ot adott hozzá.
A Deutsche elemzői azt mondják, biztosak abban, hogy Kína elérheti 2014-re a 14GW új napelem telepítési célt. Arra azonban figyelmeztetnek, hogy ez az iparágban az árakra további felfelé irányuló nyomást eredményez. „Mivel az elkövetkező 1-2 évben több tervezett polikristályos bővítés lesz üzembe helyezve és az árak emelkednek, úgy véljük, további hosszú távú megállapodás valószínűsíthető a polikristályos és a modul szállítók között”, mondta a Deutsche jelentése.
„Hisszük, hogy a elsőszintű modul szállítók jó helyzetben vannak, hogy a folyamat során tőkét kovácsoljanak a hazai piacon, és bővítsék a telepítési üzletüket.”