Kínai napelem gyártókat tiltottak ki az Unióból

Három kínai napelem gyártót kitiltottak az Unióból.

Napelem vámA pár éve bevezetett szabály kimondta, hogy nettó 0,5 Euro/W alatti áron nem hozhatnak be kínai napelem paneleket európába, és az maximálisan behozott mennyiség 10GW lehet. Ez igen hátrányosan érintette a kínai gyártókat, akik korábban elképzelhetetlenül alacsony áron hozták forgalomba a napelem paneleket.

A korábbi helyzet a vásárlóknak jó volt és nagyban segítette a nyugat-európai országokban a napelemek terjedését. Akinek megfelelt a kínai, gyengébb minőségű napelem, az választhatott legalább 10 keleti gyártó kínálatából. Akinek ez a kínálat nem felelt meg, az annak örülhetett, hogy a nyugati gyártók a piacon maradásuk miatt kénytelenek voltak erősen nyomott áron értékesíteni a paneleiket.

Ezt elégelte meg egy németországi cég, feljelentette a kínaiakat és emiatt került bevezetésre a védővám és az importkorlát. A kínaiak már akkor is vitatták a vám jogosságát és tanulmányok is szóltak a napelem védővám indoklásának alapvető hibáiról, de a vámot bevezették.

Az EU komolyan vette a kínai napelem gyártókra vonatkozó szabályokat, a kínai gyártók viszont láthatólag rugalmasabban viszonyultak a szabályokhoz.

Jellemző volt például, hogy Tajvani eredetet adtak meg a napelemekre, mely így nem esett bele a vám és érték korlát alá. Ez azért különösen pikáns helyzet, mert Kína minden fórumon ragaszkodik ahhoz, hogy Tajvan Kína szerves része, ha viszont napelemek európai importjáról van szó, akkor “természetesen” Tajvan egy külön ország.

A gyártók ezen kívül különböző, nem pénzbeli kedvezményeket biztosítottak az európai vevőiknek, így téve kedvezőbbé a termékeiket.

Olyan esetet is említ a mostani hivatalos irat, mely szerint napelem parkok számlázásánál trükköztek a kiegészítő anyagokkal és szolgáltatásokkal azért, hogy konkrétan a napelem ára elérje az előírt értéket, a teljes park viszont olyan olcsó legyen, amit csak ők tudtak biztosítani.

Külön említi a mostani okirat a gyártás fals kihelyezését más országokba. Minden összetevő (cella, üveg, szerkezet…) kínából származik, a fizikai összeszerelés pedig malajziában történt. Ezt szintén tiltotta a korábbi vám megállapodás.

Ezen okok miatt a legnagyobb kínai gyártók közül három kitiltásra került az Unióból. Ezek a gyártók a Canadian Solar, az ET Solar és a ReneSola. Ennek van aki örül, de már látszanak a kellemetlen következmények. A napelemek ára erőteljesen elkezdett emelkedni. Mivel a legolcsóbb és legnagyobb gyártók kiestek, a többiek nyugodtan emelhetik az áraikat, hiszen a korábban pályázatokkal vagy egyéb szerződésekkel lekötött rendszereket telepíteni kell, a napelemekre szükség van.

Így európa nem hogy nem részesül a világ többi részén jellemző napelem áresésből, de nálunk jelentős napelem áremelkedés várható.

A hozzászólások le vannak tiltva.