Megújuló energia és Las Vegas

Mi köze a megújuló energiának Las Vegashoz?

Las Vegas a fény és a csillogás városa, ahol éjjel-nappal világítanak a fények, működnek a légkondicionáló berendezések és mindenki hatalmas luxusautókkal jár.

Las vegasA város beceneve is beszédes: “A világ szórakoztató központja”. Tehát először a föld erőforrásainak az értelmetlen pazarlása jut eszünkbe. Ennek a városnak az agglomerációja a világ legfényesebb környéke, melyhez a Luxor kaszinó tetején található, a világ legerősebb fénysugara is hozzájárul.

Erre most megjelent egy hír, mely szerint december elejétől a külvárosaival együtt kb. kétmilliós Las Vegas 100%-ban megújuló energiával működik. Ekkor adták át ugyanis a Las Vegas mellett található Boulder City (itt laknak Las Vegas dolgozói) területén a Boulder Solar 1 nevű napelem erőművet. A polgármester, Carolyn Goodman nyilatkozata szerint az USA-ban ők a legnagyobb, 100%-ban megújuló energiával ellátott város, így “világelsők a fenntarthatóságban“.

Ezt pár éve még senki sem hitte volna erről a városról, pedig már akkor is voltak erre utaló jelek. Volt már olyan kaszinó, mely önerőből telepíttetett napelem rendszert, 2008-tól pedig a város elindította fenntartható energia programját, melynek során amelyik hivatalos épületekre lehetett, napelem rendszer került. Ennek a majdnem évtizedes munkának része volt egy partnerség az NVEnergy céggel, hogy tiszta energiával lássák el a várost. Ennek eredményeképpen ma már több, mint 140 városi létesítmény megújuló forrásokból kapja az energiát.

Az intézmények egy része aktívan is termel energiát, például a városháza tér fa alapú napelemekkel, napelemes árnyékolók vannak a parkokban, napelem rendszerek a tetőkön és a szennyvíztisztító telepen.

A megújuló energia nagy része a Southern Nevada napenergiája adja, ehhez még némi vízenergia társul. Ezt a megújuló energia portfóliót egészíti ki 2017-től először a Hoover erőműből származó vízenergia.

Az NVEnergy-nek van egy “Zöld Energia” programja, mely nagyobb fogyasztóknak némi plusz költségért lehetővé teszi, hogy zöld energiát vásároljanak. Ha most egy fogyasztó 10 centet fizet egy kWh-ért, akkor ez 10,3 cent lesz zöld energiával.

A város 2008-óta megvalósított energiatakarékossági intézkedései eredményeképpen a város fogyasztása több, mint 30%-al csökkent, ami évente 5 millió dolláros megtakarítást jelent.

Az Eldorado völgyben található Boulder Solar I és II összesen 150 MW teljesítményű napelem erőmű. Ebből a most átadott első blokk volt az NVEnergy 13. hálózatra kapcsolt napelem erőműve.

Las Vegas környezete, Nevada állam egyébként is egyre többször bukkan fel a napenergiával kapcsolatban, hiszen a Tesla alapítója itt építtette fel a Gigafactory nevű akkumulátor gyárát. Ezzel először még csak az USA lakossági piacát alakítja át, de már rendelhető a gyáraknak készült Powerpack, és már az is nyilvános, hogy Európában is több ilyen Gigafactory-t szeretnének felépíteni.

A hozzászólások le vannak tiltva.