Napelemből lettek multimilliomosok

Mit tehet egy elnéptelenedő falu vezetője? Napelemet telepít!
Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, de már van rá működő példa.
Az egész úgy kezdődött mint egy mese: Volt egy kis falu, Wildpoldsried bajorországban, ahol nagy volt a munkanálküliség, és kezdett a falu elnéptelenedni. Fenn kellett tartani a falu intézményeit, munkát kellett találni a lakóknak, valamilyen lehetőséggel pedig meg kellett fordítani a falu megszűnését.
A polgármester, Arno Zengerle vezetésével 1999-ben céget alapítottak, összeadták megtakarításaikat, hitelt vettek fel és felépítettek két szélerőművet. Sikerült kihasználniuk egy bajorországi pályázatot is, mely a szélgenerátorok tesztelését vissza nem térítendő támogatással segítette.
A következő céget 2001-ben alapították, -szintén összedobva a pénzüket- és vettek még két szélgenerátort. Ez a folyamat jelenleg ott tart, hogy most 7 szélturbinájuk van, melyek összteljesítménye 12MW. Azért, hogy a folyamat ne szakadjon meg, már a következő kettőt is megrendelték.
Mivel a zöldenergia már bizonyított számukra, kerestek egy következő területet. Az első biogáz-erőművüket egy tejgazdaságban indították be, de ebből is már négy működik, összesen 3,2MW teljesítménnyel. Egy ötödik pedig éppen épül. Talán mondanom sem kell, hogy erre is összedobták a pénzüket.
Mivel ez a terület is bejött, belevágtak a következő lehetőségbe. Utólag kiderült, hogy ez a lépés, a napelemek telepítése hozta nekik a legnagyobb hasznot. Jelenleg a település 190 épületén található napelem, összteljesítményük 3,9MW.
Mivel németországban működik a feed-in-tariff, a megtermelt energiáért fizet a helyi “elektromos művek”. A jelenlegi gazdasági helyzetben többen még hitelt is felvettek, hogy a házukra napelemet telepíthessenek. Mivel Németországban a zöld energiát kiszámítható módon 20 évre rögzített tarifával vásárolják a termelőktől, emiatt nem csak kiszámítható haszna van egy ilyen befektetésnek, de a bankok is könnyen adnak rá hitelt.
Az új közösségi házukat már eleve úgy építtették fel, hogy a régi olajkazán helyett távhőközpont található az alagsorában, mely pellettel működik. A környezettudatosság miatt azt is helyben, a környező erdők adta lehetőséggel élve állítják elő.
A házaik passzívházak, energiatakarékos háztartási készülékekkel. Szelektíven gyűjtik a hulladékot melyet vagy a saját kertjükben vagy a központi komposztálóban dolgozzák fel.
Következő ötleteik is illeszkednek ebbe az irányvonalba, mert LED-es közvilágítást és a távfűtés kiterjesztését tervezik.
Ma már inkább az a gondjuk, hogy a visszatáplált áram után járó évi négymillió euró nyereséget mire költsék.
Mivel ez természetesen kellemesebb feladat, pár eredmény -a teljesség igénye nélkül- már látszik is:
Kilenc közösségi létesítményt avattak fel, pl. iskolát, fitness termet, faluházat, van a falunak saját árvíz elleni védműje, ökológiai szennyvízülepítője. Épül egy szállodájuk, mely a helyi zöld csoda miatt érkező turistákat fogadja. Külön fontos megemlíteni, hogy gyakorlatilag nincs náluk munkanélküliség.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Gratulálunk! Már csak az érdekelne, hogy mikor tudunk Magyarországról is ilyen hírről beszámolni?