Napelemmel a föld körül

Repülés üzemanyag nélkül.

Solar ImpulseA napelemes repülő sikeresen befejezte föld körüli útját. Július 26-án földet ért Abu-Dzabiban a Solar Impulse 2, így sikerült a teljes út megtétele egy csepp üzemanyag nélkül. Az út során csakis a nap energiáját használták. A repülőgép felületén 17 ezer napelem cella található és ezek adták azt az energiát, mely lehetővé tette a 43 041 km-es út megtételét.

Az út alatt 8 világrekordot állítottak fel a 17 repülésből álló út során, melynek az összesített ideje 558 óra és 6 perc és melyhez a felhasznált energia 11 655 kWh volt. Napközben nem csak a négy elektromos motor számára kellett termelni az energiát a napelemeknek, mert egy részét akkumulátorokba töltötték. Az éjszakai repülés során ezek az akkumulátorok adták az energiát.

Természetesen az egész repülőgép erre az egy célra lett kialakítva, így extra könnyű alapanyagokat használtak, a motorok is extra hatékonyak és az akkumulátorok is nagy energiasűrűségűek voltak.

A két pilóta Bertrand Piccard és André Borschberg volt.

Az utazás célja természetesen az volt, hogy felhívják a figyelmet a megújuló energiában rejlő lehetőségre.

A közlekedésben már közismert az elektromos autó, a Teslából már Magyarországon is lehet látni több példányt. A közúti teherfuvarozásban pedig a Nikola One mellett már a Mercedes is bemutatta elektromos kamionját.

Elon Musk pedig már be is jelentette, hogy az elektromos járműveit és a házakat ellátó Powerwall eszközeit kiszolgáló akkumulátorgyárból Európába is telepít egyet.

A civil napelemes drón 5 évig repül folyamatosan

Megszületett a civileknek kialakított napelemes drón.

Solara - napelemes repülőgépA katonai alkalmazások után végre megérkezett egy kifejezetten civilek számára kifejlesztett drón. A drónt létrehozó cég, a Titan Aerospace az elképesztően hosszú (5 éves) folyamatos működés miatt a modellt csak légköri műholdnak nevezi. A hivatalos adatok szerint a repülési magassága 65.000 láb, ami majdnem 20.000 méter. Ez messze a hagyományos repülőgépek repülési magassága felett van, így válik érthetővé a légköri műhold megnevezés.

Ebben a magasságban végzi a drón-szerű működést, mint például élő térképészet vagy a kábítószerszállítás megfigyelése. A frissebb bemutatott Solara széria közel öt éves folyamatos repülésre képes, melyhez saját akkumulátorait napelemek segítségével tölti fel. Ebben a nagy repülési magasság is az előnyére válik, hiszen a légkör nem csökkenti a napsugárzás energiáját.

A gép 60 méter széles, és 250 font (kb. 113 kg) szállítására képes. Repülési sebessége 97 km/h, a hatótávolsága 4,5 millió km!

A Solara drón költsége csak töredéke egy hagyományos műholdnak, de sok hasonló feladatot képes ellátni. Például megfigyelés, termés monitorozás, időjárás és katasztrófa felmérés vagy bármi más, ami alacsony magasságú műholdat igényelt eddig.

A repülőgép a Forbes szerint kevesebb, mint 2 millió dollárba kerül, amit Dustin Sanders a Titán vezető mérnöke úgy méltatott, hogy céljuk az egy millió dolláros repülőgép platform megteremtése. Működtetési költség szinte nincs, csak pár pár ember figyelje néha a monitorokat, hogy a gép ne csináljon semmi furcsaságot. A hagyományosan megfigyelésre szakosodott cégek mellett az egyik várható feladata a rendszernek, hogy katasztrófák esetén nagy területen biztosítsa a mobiltelefonok számára a 4G lefedettséget.

Ezekkel a képességekkel ez a Solara modell még a nem régen bemutatott katonai napelemes drónt is túlteljesíti.

Az amerikai hadsereg új napelemes drónja

Nem játék a napelemes repülőgép

Napelemes repülőgépA Puma AE által elkészített ember nélküli elektromos mini napelemes repülőgépe a legutóbbi teszt alkalmával több, mint 9 órán keresztül folyamatosan repült. A repülőgép ezt az eredményt nagy kapacitású akkumulátor és napelem együttes alkalmazásával érte el. Ez az időtartam jelentősen hosszabb, mint az eddigi repülések, így a teszt repülést nagy sikerként lehet elkönyvelni. A korábbi napelemes energiaellátási próbálkozások túl nehezek voltak vagy túl kevés energiát termeltek – vagy mindkét probléma fennállt.

A jelenlegi megoldás a világ legvékonyabb és leghatékonyabb gallium-arzenid film technológiáját alkalmazza. Ez a megoldás nem csak jelentősen megnöveli az akkumulátor és így a működés időtartamát, de az akkumulátor feltöltését is szükségtelenné teszi, mert olyan nagy mennyiségű energiát képes termelni. A napelem panelek hatékonysága ugyanis megvalósítástól függően 28,8-30,8%.

A repülőgép 6 kg, teljesen vízálló, kézben hordozható, percek alatt összeállítható, kézből indítható, használható vízen és szárazföldön, és két ember elegendő a működtetéséhez. Semmilyen egyéb infrastruktúrát (kifutópálya, indító állomás…) nem igényel. A működtetése csendes, önállóan működik és folyamatos megfigyelést tesz lehetővé. Ezen tulajdonságok miatt a repülőgép a múlt hónapban megkapta a “Korlátozott Kategória” besorolást az Amerikai Légügyi Hivataltól. Ez az egyedülálló jogosítvány lehetővé teszi ennek a repülőgépnek a kereskedelmi használatát a védett sarkvidéki területeken is.
A napelemes repülőgép még fejlesztési stádiumban van, de 2014 elejére ígérik a gyártását.

A felhasználási lehetőségek nem csak a katonaság számára ígéretesek, (megfigyelés, nyomozás, felderítés,) mert a tűzoltóság, rendőrség, katasztrófavédelem számára is rendkívül hasznos ez az eszköz. A kereskedelmi hasznosításkor pedig az olaj és gázvezetékek monitorozása kapcsán is komoly érdeklődésre lehet számítani.

Úgy látszik a napelemes Fehér Ház és a lakossági napelem program után érkezik a napelemes hadsereg.