Újabb németországi napelem rekord

Németországban 12 paksnyi teljesítményt adtak a napelemek

Miközben Magyarországon éppen mostanában tolták ki a végtelenbe a napelemeket is segítő METÁR rendszer bevezetését, Németország újabb elképesztő rekordot ért el. Július 7-én az ország energiaigényének 40%-át napelemek adták. Az SMA oldala szerint délután 13 óra 45 perckor elérte a telepített napelemek összesített teljesítménye a 23,9 GW-ot, és a paksi erőmű oldala szerint ez az érték egyenlő 12 db paksi atomerőmű teljesítményével.

Gratulálhatunk Németországnak, hiszen ezzel a lépéssel sokat léptek előre az energiafüggetlenség irányába. Ami viszont külön izgalmas ebben az energiatermelésben, az a finanszírozás. Magyarország eredeti tervek szerint 3000 milliárd, jelenlegi becslések szerint 9000 milliárd forintot fog elkölteni paks bővítésére. Ez az összeg akkora, mintha minden munkavállaló befizetne 3 millió forint adót, és ebből épülne az erőmű. Ez sok vagy kevés? Önnek van erre 3 millió forintja? Így nézve valószínűleg sok.

A német módszer úgy működik, hogy 12 paksnyi teljesítmény épült fel gyakorlatilag magánpénzből. Az állam pedig azt garantálja, hogy a kisbefektetők kiszámíthatóan évtizedekig némi plusz pénzt kapnak a befektetett tőkéjükért.

Most ugyanez a napelemes modell indult el Japánban, és emiatt a várható felívelés miatt települt át a dorogi napelemgyár Japánba. Magyarul a világ legfejlettebb országai az elosztott energiatermelés és a napelem irányába fordulnak, és állítják le atomerőműveiket, mi pedig pont ezzel ellentétes irányba megyünk.

A hozzászólások le vannak tiltva.