A Föld Órája 2019
A Föld Órája
Idén ismét a hónap utolsó szombatján, március 30-án volt A Föld Órája.
Mint már sok éve, most is 20:30-kor lekapcsolták a világ ikonikus épületeinek a díszvilágítását egy órája.
Már az egész világ részt vesz ebben a WWF által indított kezdeményezésben, és egyre nagyobb utóélete van ennek az órának. A szervezők már a korábbi években is kihangsúlyozták, hogy ha lehet, az óra végén se kapcsolja fel mindenki azonnal a lámpát. Idén már konkrét, hosszú távú intézkedések is születtek.
A WWF Nepálban hatezer környezetbarát LED-fényforrást osztott szét, és felkérte a kormányt, hogy további 20 millió darabbal támogassák a lakosságot.
Madagaszkáron – ahol a nagymértékű szénkitermelés miatt az erdőirtás súlyos probléma – a WWF arra buzdítja a helyieket, hogy ökokályhákkal csökkentsék a szénhasználatukat, és így az erdőirtást.
Guatemalában az áradások, a vizek szennyezettsége és az aszályok jelentenek gondot. Itt a felelős vízhasználat került előtérbe, emiatt a folyamatos vízellátást biztosító törvények bevezetésére hívta fel a kormányt a WWF.
Indonéziában a WWF visszaerdősítési programjának keretében az ország 15 ezer régiójában 26.000 mangrove fát ültettek. Ezzel támogatják a kormányt abban a vállalásában, hogy 2020-ra 26 százalékkal csökkentik az ország üvegházhatású gáz kibocsátását.